Öhm.. tegnap elmaradt, újabban túl hulla vagyok ahoz, hogy bármit is csináljak >.< De most. .:D

Ma van a hetedik nap, de a hatodikat írom: Egy k-pop dal, ami megnevettet... Több ilyen is van, de akkor legyen kedvencem, GD legújabb száma:

Ahj, meghalok... Bealszok ülve bakter... Hetedik is jöjjön és akkor ma már nem kell gondolkoznom :D
7. nap-A K-pop dal, amihez a legtöbb emléked fűződik... Na, ezt viszont most nem is tudom melyik... Sokhoz fűződik több emlék is, de egyihez sem olyan kiemelkedően sok... Talán itt azt tudnám megemlíteni amit még Romániából hazafelé jövet hallattunk a Kpop-os ismerősömmel, amelyiiik.. Ouh. melyik is? :O Talán a... a... mi a neve már... -.-" Na, a Bigbang előadásában lévő 2ne1 szám... Melyik az?:O Mindegy, majd megtalálom.. :D

Szarminőseg, leszarni!! :3

Amúgy elkezdtem írni egy történetet, és majd idővel, ha már kicsit hosszabb lesz, lehet felteszek 1-2 részletet, mert kíváncsi vagyok, hogy a történet -meg ahogy egyáltalán írom- nem-e olyan gagyi, hogy értelemtelen* írni és folytatni :3 Nagyjából egy kislányról szól, aki hát... vámpír lett 7-8 éves korában, és elmeséli, miken ment keresztül, mit gondol arról amiket átélt, meg ilyenek... Hülyeség, tudom, de na... :3 Vámpír-fan vagyok megint.. És mielőtt valaki azt hinné, hogy a vámpír alatt Csillámlóf*szlámaEdvááááááááárd-ot értem, nem... Azt nem szeretem. Nem vámpír, ami megél embervér nélkül s nem ég el a napon, nem erőszakos, hanem érzelmes és stb... Nekem a vámpír az a gonoszka lény, amit az emberek nem értenek meg, ösztönösen cselekeszik, vért "eszik", támad, vadászik, éjjel él, és a többi...-Ennyit erről, már sok is volt.. :D

És.. Auf.. ennyi volt... Pápppáá!!

*értelemtelen: egy nyelvbotlásból keletkezett szó, és valamiért bevettem mindennap használt szavaim közé :O

Franc, nem tudok címet adni, mert valószínűleg bitros azért, mert nem is tudom mit írhatnék. Ma sem csináltam semmi extrát. :O Bioszból röpit írtam, egy szót sem tudtam, de egyértelműen tanár jóvoltából 3/4-lett *o* Köszönöm Évanéniii :3 ^^

Tesi elmaradt, német irritált. Nincs mit írnom. Hazaértem, ettem, közbe sorozatoztam, aztáán tésztát főztem, megint ettem és tovább sorozatoztam. Aztán elmentem öcsiért az oviba. Anya nem volt itthon, mert ment bnőjével vami gyógytornára, de nem engedték be, tehát mire hazaértünk itt csücsült az ajtó előtt és én még csak meg sem láttam kb 1 percen keresztül, mert nem mozdult meg :O xD

Írtam egy papírkát osztálytársamnak: "Bumm bumm xD ^-^" Ez állt rajta, bedobtam tolltartójába szünetben és otthagytam, vártam a reakciót. xD Óra közepe táján mgtalálta, és hátrafordult.. Ehh, hát..nevettem ^-^ Nem ismerte fel az írásomat de tudta hogy én voltam, mert csak én lehetek ilyen nyomorék.

Ennyi. mi van még?:O Semmi kb. Unatkozok, öcsi nyafog nekem, hogy csináljak bundáskenyeret, de tuti, hogy nem fogok. Nincs kedvem >< 

Olyan furcsa amugy, hogy mennyi mindenben lehet befojásolni az embert. Azok az elvileg "barátok", simán beszólnak, ha úgy van. Pl. ha te haverkodni akarsz mással, de nekik nem tetszik, akkor tuti, hogy beszólnak. Kivételesen nem saját példa, de nah... Emiatt vannak úgy a dolgok, ahogyan. ----gyors lelki megvolt. :D

Sorozat... már mindjárt vége, és én nem akarom. Annyira szeretem, komolyan. Újrakezdeni meg nem tudom,  mert.. mert nem. Nem újra látni akarom, hanem folytatni a történetet :D

A másik... Olyan szintű szeretethiányom van, hogy ilyen még nem volt. Valahogy semmi sem elég, mindig minden kell, egyre több és egyre hosszabban. Mármint... Ismét úgy érzem, hogy valami nagyon nincs rendben, és 0 értelme van mindennek. Mintha nekem nem járna a 2mp-ig tartó boldogságnál több. Az sem boldogság, hanem inkább vidámság. De boldog nagyon rég nem voltam, és megint azt szeretném, csakhogy azt nem lehet elérni. Az magától jön- ha egyáltalán jön... >-< Áhh, nem szeretem ezt. Túlzottan nagyon extrán nem xD

Megint itt nyafogok, ez tiszta rossz... Barney példáját kéne követnem: Ha szomorú vagyok, egyszerűen dobom a szomorúságot és inkább király leszek! Van amikor megy, de most nem :DD

Végezetül: 5.nap-Egy K-pop dal, amitől sírni tudsz

Ohh köszi Loki, hogy ezt adtad mára... Pont mára... Most sírni fogok.. Ez a szám a nagypapámra emlékeztet,  akinél kb senkit sem szerettem jobban sose... Így is sírhatnékom van, na mindegy. Érdekes lesz, mert mert... Olyan gyönyörű... Nost, ittvan:

Okkéé, ez aztán az értelmes cím. :O OoO 

Ma már aludtam, főztem, ettem... Mindent.. Apropó, anya ma jóljárt velem.. Hazaértem és nem volt kaja, tehát nekiálltam megfőzni. Tésztát főzni, rá a szósz megfőzni... Finnooomm lett :3 Nem csalódtam magamban ˇ^ˇ :D

És amugy igen, akkor van baj, amikor abbahagyod a 30 napos kihívásokat, és folytatni akarod... Csak épp hogy? Egy nap írd le az eltelt napok feladatait és a a hozzá tartozó számokat, vagy fogd azt' folytasd onnan, ahol félbehagytad... Én most az utóbbit fogom csinálni, nincs kedvem 12312 ezer számot belökni ._. :DD 

Amugy              semmmi sem jut eszembe, teljes leépülés, agyhalál stb. xO Dee akkor jöjjön aa...... 

4.nap, egy k-pop dal, amitől mindig mosolyogsz. -több is van, de amitől tényleg igazán mindig mosolygok és kb. még depis pillanataimban sem vagyok meglátni a szövegben/dallamban nemlétező szomorú darabkát, az ez:

Olyan irtó édesek a fiuk :3  Komolyan, tiszta cukik.... OoO Pedig nem szeretek ilyeneket leírni.

Amugy, hogy más is legyen, elkezdtem sorozatot nézni, a True Blood-ot s imáádoooom :3 Már lassan be is fejemez, tiszta szomorú.. De annyira szeretem. (Tudom, hogy vaszeg nem is tudjátok a szereplők nevét, de...) Alig vártam, hogy Bill eltakarodjon a rákba és Erik pedig véégre több szerepet kapjon.. szegénykém nem emlékszik semmire... Ohh... de azért ckas rendbejön ugye? :o Nagyon szeretem azt a sorozatot :DD Mindenki nézze!!!!! Na.. nem fárasztok tovább, pápáá :3

Ez.. nem nagy kihívás, tisztán emlékszem a pillanatra, amikor nővérem odahívott a géphez, hogy mutasson valamit. Ez a valami nem volt más, mint Bigbang-Fantastic baby c. szám. Hát mondhatom, eléggé lefagytam. Borzalkodtam, hoyg ez meg mi a retek bűn az emberiség ellen?:O De amint közeledett a szám vége, egyszerűen egyre szélesebben vigyorogtam, vége lett, néztem magam elé, és újraindítottam. Mostmár énis mondtam, hogy boom-saka-laka, meg próbálkoztam GD utolsó mondataival is.

Tömören ennyi. Na jó, ez kicsit sem tömör, és ez szomorú. Szomorú, hogy képes voltam erről ennyit írni, és mégszomorúbb, hogy most még tovább ecsetelem. Nos, akkor.. inkább nem szomorítom magam tovább és jöjjön a zene:

Nekem nem volt felirat, hogy elvonja a figyelmem az olvasás >.< :3

Hát, mit is írjak, mit is írjak.. Két dologra gondoltam, az egyik egy gyors kis napi jelentés, a másik egy kis mese, amit a napokban írtam. Jóformán rólam szól. Kicsit beteges önmagunkról mesét írni mi? Hát még betegesebb az, hogy mit és ahogyan írtam :o :3 ^-^ Kitaláltam, hogy többszöt lesz, hogy mesécskékek írok :3

Tehát akkor, ma kaptam egy beírást német órai viselkedésem miatt, ugyanis csúnyán beszéltem.... Hogy az életbe ne beszéltem volna csúnyán, mikor ritka alkalmak egyike volt, hogy írni akartam, figyelni az órán és rendesne dolgozni, de nem lehet, ugyan miért is lehetne, mert édes és kedves Sipos osztálytársacskám előttem beszélgetett és fogyatékoskodott... Többszöri rászólásomra sem volt hajlandó elcsöndesedni, ezért kissé illetlen módon, nagyobb hangerővel szóltam rá. Erre én lettem a bűnbak, rám nézett csúnyán a tanár, én kaptam meg, hogy egy idegbeteg állat vagyok, holott Sipi drága tökéletesen tudja, hogy ezzel b*sz fel a legjobban. Ehh, köszi -.-" Nem is az izgat, hogy beírtak.. Az kit érdekel? :O Az a baj, amiért beírtak. Más hibája, más folgyatékossága miatt én szívtam meg. -Na ezért várom az évvégét O.O

És akkor a kismese:

Rövid történetem igen dús, még régmúltban induló kis rege, melynek kezdete egy tragikus mese.

Szűk, szegény kis família, hol kettő a gyermek, s egyik én vagyok maga. Bővülni készült eme kis telep, új gyermekek érkeztenek. De jaj, eljött a sötét holló, a két csecsemő túlzottan is halandó. Születésükre néhány napra rá, magával ragadta őket a halál. Apró kuckó lakói hetekig sírva, gyászukat nem rejtve mutatták arcuk másnak.

Innen indul életem útja, itt ért a változás áramlata. Ettől lettem én kirekesztve, meg nem értett, kis csemete. Fokozta az élményt ugyan, hogy lelkem törhető, s erre újabb csapás jő. Hogy mi is? Egyszerű, s természetes, nem meglepő, nem is cseles. Hiába volt apám, keveset láttam, sok volt a dolga. Kevés szabadidejére több alvás volt reakciója. Emiatt tehát, nagyapám tanított mindarra, mire neki kellett volna. Ő volt apám helyett apám, ő volt ki nevelt, ő volt ki mesélt. Szerettem őt, mint szülőmet, szerettem őt, mint a mennybeli emberek. De nekik több erejük, hatalmuk volt. Elmarták mellőlem, elvették tőlem, magukhoz szólították, egyedül a mi vesztünkre. Beállt a gyász, s a gyermek ismét beljebb zárkózott. Immáron nagyobb volt, s sebe is tágabbá hasadt. Az ifjú lány nem tudta mit tegyen, mi okból kerülik igen. Csak mégjobban elzárkózott, csak mégjobban sérült.

Évek teltek, s múltak, s még mindig egyedül ballag. Egyedül, a sötétben, nehéz időket megélve. De egyszer jött egy apró fénysugár, mit nem hitt sosem. Egy kis hanghullám, mit ki tudja, hogy ismert meg. Meglátta, meghallotta. Tetszett neki a csillogás, a fény, holott tudta, nem lehet valós. Nem sokára ki is derült, hamis a fény. De varázsa megmaradt a leány szemében, hiába csak csalás, s ámítás, érdekelte. Felfigyelt rá, s tudni akarta mit rejt valóságában.

Távolról szemlélt, s várt a pillanatra, mikor elindulhat. Mikor elindulhat, hogy felkeresse ezen földet, megtudja mi is az, mibe kapaszkodott oly sokáig, mi húzta vissza a reménybe, mi segytette a sötétben. Mikor aztán elég idős lett, elment. Odaért, s új életet kezdett. Átélte az ottani kínokat, de nem bánta, hiszen az az undorító, tagadó áll-ragyogás segítette. Mindig segíti, mindig átéli. Kihúzza, megtartja, erővel feltölti.

Rövid, de dús. Érzelmet tartalmazó, mégis jégrideg. Mint ő.. mint, ki átélte: Szerető, s szeretetet kérő. Élni vágyó, s életet kérő. Nyugalmat árasztó, holott nyugalma ritkán akad. Egy személy, ki látszólag él. Ez a leány meséje, ez személyem regéje.